Sokkoló kozmetikai összetevők, avagy igazat mondanak-e a kozmetikumok reklámjai?

furdoszerek

Vettél-e már ellenállhatatlan árú akciós ajánlatot, amire igazából nem is volt szükséged? Mindannyiunkkal történt már ez meg, hiszen fogyasztói társadalomban élünk.

A mai világ rengeteg kész megoldást kínál az elfoglalt vagy egyszerűen csak kényelmes embereknek: készételek, háztartási gépek, azonnali megoldást kínáló termékek minden problémára: “Csak kapj be egy pirulát és már el is múlt a fájdalom!” Ismerős, ugye?

A kozmetikai ipar sem kivétel: minden helyzetre létezik gyógyír, a bőség zavara fogad egy teljesen hétköznapi kisboltban is, jó néhány márka és készítmény közül tud választani még az is, aki kevesebb konyhapénzből gazdálkodik.
Sokunknak fel sem merül, mert annyira így szocializálódtunk hogy más, egészségesebb megoldás is van, mint megvenni a tusfürdőt, a szuper arckrémet, a hajhabot, a zselét, az öblítőt, az illatosítót (és még sorolhatnám). Hogy rengeteg olyan termék vesz körül minket, amire – tegyük a szívünkre a kezünket – igazából nincs is szükségünk.

Annyira hozzá vagyunk szokva a kozmetikai ipar által által tálcán kínált és széleskörűen elérhető márkákhoz, ahhoz az érzéshez, amit a reklámok sugallanak nekünk (ha ezt a tusfürdőt használod, ragadni fognak rád az ellenkező nem tagjai- ki ne tudna kapásból felsorolni néhány ilyen témájú reklámot?), hogy bizony sok esetben eszünkbe sem jut megkérdőjelezni, hogy jó-e ez nekünk.

A reklámok, melyeket a termékeket gyártó és értékesítő cégek készítenek, elhitetik velünk, hogy a termékeiket használva szépek, üdék, kívánatosak leszünk, bőrünk/hajunk/lakásunk stb. felfrissül, hidratálttá és egészséges anyagokkal ellátottá válik, könnyen kezelhető stb. lesz, és, persze a végső eredmény: boldogok, sikeresek, fiatalok leszünk, hiszen mindenkinek ez a vágya. A reklámokban hatalmas, érett krémes gyümölcsök és egyéb természetes alapanyagok potyognak bele a flakonokba, és aki ezzel kényezteti magát, az mind boldog és elégedett. A család napsütésben nevet, a bombázó modell haján fenékre esik a fény, és fogsora mindig tökéletesen fehér. Ki ne szeretne ilyen lenni, ha csak néhány percig is? Ki tiltja meg nekünk, hogy megadjuk magunknak ezt az apró luxust?

Ha csak a tisztálkodást nézem, ma a tusfürdővel mosakodás az általános, és nem a szappan. A bolti polcokról az emberek nagy többsége kapásból leveszi a kedvenc márkáját, és ugyanúgy, ahogyan az élelmiszereknél, itt sem olvassuk el az összetételt.
Egyébként is sokkoló a több soros lista, ráadásul hiába olvasnánk, a rengeteg idegen szó úgysem mond nekünk semmit. Pedig higgyük el, itt is ebben rejlik a lényeg!
Egy átlagos krém, tusfürdő, sampon rengeteg összetevőből áll, melyek némelyike nem egyszerűen nem jótékony hatású, hanem egyesen káros!
Sajnos ezekről a tényekről nem készülnek reklámok.

Ki is venné meg a terméket, ha a valóságot ábrázolnák?

Szülők esnek a téves tömegtájékoztatás csapdájába. Hiszen melyik tudatos édesanya kenne kisbabájának puha és bársonyos bőrére olyan szert, amelynek akár csupán egyik összetevőjéről feketén-fehéren kiderül számára, hogy pl. idegméreg? Ki mosná „tisztára” fogait olyan fogkrémmel, amelyben első helyek között szerepel ugyanez a központi idegrendszerre hatás gyakorló szer? Ki mosna hajat olyan samponnal, amelynek egyik eleméről állatkísérletek során bizonyították, hogy mellékhatásként súlyos látászavart okoz? Felelősségteljes ember, aligha!

Többször megígértem, most eljött az idő, hogy elkezdjem azt a sorozatot, melyben találomra kiválasztott termékek összetevőibe nézünk bele mélyebben.

Hamarosan jövök egy férfi tusfürdővel, tartsatok velem!

Vélemény, hozzászólás?

Tisztelt Vásárlóink!

 

A koronavírus intézkedések miatt az érdi személyes átvétel lehetősége bizonytalan ideig szünetel.

 

Megértéseteket köszönjük!

 

A Deja-vu világ csapata

Annak érdekében, hogy a jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás