A nagy visszabarnulás rejtély, avagy miért ne használj hennázás előtt hajvédő olajat (sem)?

Egyik vásárlóm, Edina még sosem festette a haját, de a blogon található sok információ hatására kedvet kapott a hennázáshoz.

Első festése révén, majdhogynem élő kapcsolatban voltunk a festés során, együtt izgultunk, hogy minden rendben fog-e menni. (Hozzá kell tegyem, hogy én egészen biztos voltam benne, hogy minden szuper lesz, de azért egy picit én is izgultam.)

Alaposan végigbeszéltük azt, hogy mit és hogyan kell csinálni, és Edina természetesen szuperül megoldotta 🙂

Mivel az alaphajszíne elég sötét barna, ezért már előre tudtuk, hogy a tiszta henna nem fog nagy színváltozást elérni, szép vöröses fényen (és a haj állapotának javulásán) kívül más eredményt nem fogunk látni.

 

A festés után közvetlenül készült a következő fotó.

Az elváráshoz képest nagyon nagy volt a változás, csodaszép mahagóniszínű vörös színű lett a frizurája, kifejezetten szép színe lett, különösen a fényben.

Másnap reggelre azonban egy meglepő dolog történt: a szín szinte teljesen bebarnult, a hajkorona alsó harmadának kivételével a vöröses árnyalat szinte teljesen eltűnt. (sajnos ez a színkülönbség a képen nem igazán látszik.)

Hogyan történhetett ez? Miért barnult vissza?

Először is, le kell szögezzem, a jelenség teljesen természetes, és a hennázás sajátossága.

Az első nap megjelenő nagyon szép élénk szín általában 2-3 nap alatt besötétedik, nem az lesz a végleges, amit a hajfestés után tapasztalsz, ugyanis a szín oxidálódik. (Sajnos, mert én is jobban szeretném az élénkebb eredményt.)

Ez a színváltozás, az élénk vöröses szín elvesztése tehát teljesen természetes egy sötét alaphajszínen, ugyanis – mint ahogyan mindig is hangsúlyozzuk a természetes növényi festékeknél – ezek a festékanyagok az alaphajszínt nem világosítják, a végeredmény árnyalatát meghatározza a haj alapszíne, amire felviszik.

Ami viszont szinte biztosan megmarad: az ápolt, puha haj, és a napfényben csillogó vöröses árnyalat. (Ez Edinánál is így történt, még a fotón is látszik, hogy mennyivel szebb a haja.)

Tehát: minél sötétebb alaphajszínre viszed fel a hennát (vagy minél többször volt már hennázva, tehát minél több a hennaréteg a hajon), annál nagyobb eséllyel lesz sötétebb árnyalatú, és kevésbé vöröses a VÉGLEGES eredmény. A színváltozás tehát normális jelenség, mely általában néhány nap alatt lezajlik.

A furcsa Edina hajával az volt, hogy ez a színváltozás nem 2-3 nap alatt történt meg, hanem a hajfestés másnapjára már ilyen színe lett a hajának.

Gondolkodni kezdtünk tehát, átgondoltuk, hogy mi történhetett a hajával a hajfestést megelőző időszakban.

És egyszer csak rájöttünk, hogy mi a magyarázat!

A hajfestést megelőző hajmosás bolti samponnal történt (hozzá kell tegyen, hogy Head&Soulders samponnal, ami nem a legtökéletesebb összetevőlistájú), de ezzel még önmagában nem lett volna probléma.

Amikor azonban visszagondolt még egy hajmosásnyi távlatra, akkor derült ki, hogy az előző alkalommal a hajra egy ún. hővédő olaj nevű termék került fel. Ez a termék sajnos tele van olyan összetevőkkel, szilikonszármazékokkal (lásd lejjebb), amelyek nem segítik elő a hennás hajfestés hatékonyságát.

Az alábbi leírásokat a Krémmánia oldaláról hoztam, ez a két legnagyobb mennyiségben megtalálható összetevője a hővédő olajnak:

Cyclopentasiloxane: Folyékony állagú, könnyen kenhető szilikon. A bőrre és a hajra kenve selymes, csúszós érzetet ad. Folyékony, vízszerű állaga miatt gyakran használják  sűrűbb, nehezen kenhető szilikonokkal (pl. dimethicone) együtt.

Dimethiconol: A többi szilikonhoz hasonlóan bőrpuhító (emollient), hidratáló tulajdonsága van. Könnyen kenhető, nem zsíros, selymes érzetet hagy maga után.

A haj tehát gyakorlatilag szilikonban ázott két héttel a hajfestés előtt, ezért a henna nem tudott megfelelően rögzülni a hajszálakhoz, a haj gyorsabban “lerúgta” magáról a színt, az oxidáció hamarabb lezajlott.

Végleg elrontotta? Most már soha többet nem fogja tudni hennázni a haját?

A helyzet azért nem ennyire vészes.

Néhány hét, esetleg hónap szünet, szilikonmentes samponok, semmi egyéb kezelés, főleg nem szilikonos készítményekkel.

Natúr agyagos hajpakolás segíthet a hajról eltávolítani az esetleges szilikonmaradványokat.

Néhány hét múlva újra lehet próbálkozni, remélhetőleg kedvezőbb eredménnyel!

Kiegészítés: külföldi hennás oldalakon kutakodva arról is olvastam, hogy a hajszárítóval történő szárítás (közvetlenül a hennafestés után) szintén felgyorsíthatja az oxidációs folyamatot, tehát ha csak teheted, a hennázás után hagyd a hajadat természetes módon megszáradni (hacsak nem az a cél, hogy minél hamarabb elmúljon a kezdeti élénkebb vörösség). Ha mindenképpen hajszárítót szeretnél használni, próbáld nem túl forró fokozatra állítani.

Értékelés “A nagy visszabarnulás rejtély, avagy miért ne használj hennázás előtt hajvédő olajat (sem)?

Vélemény, hozzászólás?

Annak érdekében, hogy a jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás